FIGYELEM, vadvédelmi kerítés esetében, az

1996. évi LV törvény  79§ alapján, ha a föld használója a 29/A. § (4) bekezdése szerinti tartós telepítésű kerítéssel védett földterületre a vadászatra jogosultnak vadkárelhárítás céljából nem biztosít bejutást, akkor vadkárigényt a vadászatra jogosulttal szemben nem érvényesíthet.

Mezei nyúl vadkár napraforgóban

A kelőfélben lévő napraforgóban súlyos károkat okozhat a fiatal növényi részek lerágásával. Ha csak a tenyészőcsúcsot fogyasztja el, akkor a napraforgó elágazhat, és sok apró bimbót fejleszthet. Általában a korai károsítású napraforgó jól regenerálódik, ebben az esetben a termésmennyiséget korrigálni lehet (Dr Király, Dr Marosán kísérletei alapján). Amint kinő a foga alól, károsítása napraforgóban megszűnik.

Mezei nyúl vadkár zöldségfélékben

Kabakosok esetében a fiatal növényeket és terméseket előszeretettel rágják a nyulak. Takarmánynak termesztett növények esetében, ha nem mélyek a rágások, a termés általában betakarítható és takarmánynak felhasználható. Dinnye, uborka, cukkini, patiszon, főzőtök esetében, amelyek humán fogyasztásra kerülnek, semmilyen rágásnyom nem elfogadott, az ilyen termés csak takarmányként értékesíthető. Kerítésként megfelel akár a fóliából kialakított ideiglenes védelem is. Területéhez hűséges állat, a nagyon érzékeny és kerített kultúrákban a gondokat csak a módszeres kilövés oldhatja meg.

Az egyéb zöldségfélék esetében szívesen fogyasztja szinte mindegyiket. Az egyéb kultúrákban nem szokott olyan komoly károkat okozni, mint a dinnyében.

Mezei nyúl vadkár gyümölcsösben, ültetvényben

Szigorú, havas teleken a gyümölcsöskertbe beszabaduló nyulak súlyos, helyrehozhatatlan károkat tudnak okozni a gyümölcsfákban, elsősorban azzal, hogy körberágják a fa kérgét, ezzel mintegy megszüntetve a kész tápanyagok majdani transzportálását a gyökerek felé. Védekezésként az ültetés első évében alkalmas lehet az egyedi törzsvédelem, de a későbbiek során a kerítés jelenti a megoldást.

A mechanikus területvédelem a lábazati részen sűrített hálóbeosztással inkább a csemetekertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben alkalmazható, de kemény teleken hóhidak alakulhatnak ki, így a kerítés a nyúl számára átjárható lesz. Területéhez hűséges állat, a nagyon érzékeny és kerített kultúrákban a gondokat csak a módszeres kilövés oldhatja meg.

A fiatal szőlőt is fogyaszthatják, elsősorban a korai hajtások vannak veszélyben, de száraz időben ráfanyalodhatnak a zsendülő termésre is abban az esetben ha elérik.

Az ültetvények általában kerítve vannak. Új kerítés létesítésekor figyelemmel kell lenni a kerítés építésének különös szabályaira (Az ide vonatkozó tartalom az alábbi linkre kattintás után olvasható) https://vadkarbecslo.hu/vadkar/vadkar-megelozese

Mezei nyúl vadkár erdőben, fiatalosban

Kártételük csak akkor jelentős, ha nagy mennyiségű friss újulatra kell számítani, akkor a zsenge növényeket szívesen fogyasztja. Ha telepített erdőrészletről van szó, akkor általában bekerítik, így kártételére nem kell számítani.

A mezei nyúl táplálkozása során a csemeték rügyeinek kivakításával és a friss hajtásvégek elfogyasztásával, de még inkább – főképp télen – a fácskák kérgének lehántásával okozhat helyileg érzékeny veszteségeket. Kárának elkülönítése az üregi nyúlétól legalábbis kérdéses.

A mezei nyúl veszélyezteti az ipari célú nemesnyár hengeresfa ültetvényeket, mert a rágása nyomán bizonyosan bekövetkező tőrész bekorhadás a színfurnér rönk elértéktelenedéséhez vezet. Megelőzésként a fácskák egyedi védelme javasolható (betekerés, netlon háló felhelyezése), amely egyben az őz ellen is hatásos védelmet nyújthat.

Területéhez hűséges állat, a nagyon érzékeny és kerített kultúrákban a gondokat csak a módszeres kilövés oldhatja meg. 

Új kerítés létesítésekor figyelemmel kell lenni a kerítés építésének különös szabályaira (Az ide vonatkozó tartalom az alábbi linkre kattintás után olvasható) https://vadkarbecslo.hu/vadkar/vadkar-megelozese. Azonban mint minden kerítés esetében fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük, járjuk körbe és az esetleges hibákat javítsuk ki, ha van bent vad azt hajtsuk ki, vagy hozzuk terítékre. Télbe ne menjünk úgy, hogy a kerítés nincs rendbetéve!